A virtuális osztálytermek legismertebb típusát online osztálytermeknek is nevezik. Kialakulásában jelentős szerepet játszottak a videokonferencia rendszerek, amelyeket az üzleti szférában telefonvonalon keresztül már a 70-es évektől kezdve alkalmaztak, de a 90-es évek közepéig kellett várni a számítógép alapú, széles körben elérhető változatra, habár ez utóbbi költségei is nagyon magasak voltak az akkoriban nagy sávszélességűnek számító ISDN vonalak bérleti díja miatt.
Az ezredfordulóra a sávszélesség és a digitális mozgókép-tömörítés hatékonyságának a növekedésével és szabványosításával elérhetővé vált az átlagos sebességű interneten-kapcsolaton keresztüli videokonferencia beszélgetések bonyolítása, amit a költségmentesen beszerezhető kommunikációs szoftverek megjelenése is segített.
A következő fontos technikai mérföldkő 2005, amikor az előző bekezdésben is említett fejlődési tendenciák folytatódtak, lehetővé téve a High Definition minőségű (1280x720-as felbontás 30 kép/másodperc) mozgóképátvitelt.
Videokonferencia rendszerek az üzleti életben
A videokonferencia rendszereket az üzleti életben a tréningek és megbeszélések alkalmával a földrajzi távolságok költségkímélő áthidalására használták. Éppen ezért ezek a rendszerek elsősorban az audiovizuális kommunikációra fókuszálnak: minél jobb kép és hangminőség illetve a dokumentumok megosztása az elsődleges cél. A felek a kommunikáció szempontjából egyenrangúak, ezért az információáramlás és a dokumentumokhoz való hozzáférés terén nincs kitüntetett szerepű résztvevő. Bár a korszerű videokonferencia rendszerek rendelkeznek a megbeszélések rögzítésének és visszajátszásának lehetőségével is, az elsődleges cél mégis az egyidejű (szinkron) kommunikáció, az archiválásnak csak dokumentációs szerepe van.
Videokonferencia és kollaboráció
A Yealink új, rendszerfüggetlen videokonferencia megoldásainak legfőbb előnye, hogy versenyképes áron garantálja a legújabb videokonferencia-technológiai megoldásokat és a kiváló, nagyvállalati szintű minőséget, így a videokonferencia már azok számára is elérhetővé válik, akik eddig tartózkodtak a drága beruházásoktól.
Microsoft Teams Rooms rendszer közepes méretű tárgyalókba
A Yealink MVC sorozat egy egyszerűen használható, natív videokonferencia-rendszer Microsoft Teams-re fejlesztve. Az MVC sorozat teljes körű megoldást nyújt minden tárgyalóméretre. A sorozathoz – figyelembe véve a videokonferencia termek egyedi tulajdonságait – a gyártó egy nagy teljesítményű mini PC –t is kifejlesztett. A mini PC kialakításánál a praktikum mellett az esztétikát is szem előtt tartották. A Microsoft Teams-re szabott felhasználói felülettel rendelkező MVC II sorozat felhasználóbarát, egyszerűen kezelhető. Csak egy érintés és máris csatlakozik a Microsoft Teams-en vagy Skype for Business -en keresztül bonyolított beszélgetéshez.
A Yealink MVC640 az MSpeech HD kihangosítójával és a 4K felbontású, 12x optikai zoom-mal rendelkező UVC84 USB PTZ kamerájával kiváló választás közepes méretű tárgyalókba.
Microsoft Teams-re szabott felhasználói felület, kiváló konferencia élmény
A natív Microsoft Teams-re szabott felhasználói felület segítségével egy érintéssel csatlakozhatunk megbeszéléshez, tárgyaláshoz. A multifunkciós, all-in-one kialakításnak köszönhetően lehetővé válik az MTouch II érintőpanelen keresztüli hívás és kamera irányítás, tartalommegosztás, valamint egyéb más funkciók. Az MTouch-ban megtalálható mozgásérzékelő (Human Motion Sensor), ha mozgást érzékel, automatikusan feléleszti a panelt, és máris indítható a konferencia.
Auto Framing & Smart audio
A Yealink UVC84-Room kamera arcfelismerő funkciója a kamera látószögét a résztvevők számához és elhelyezkedéséhez igazítja, így valóban csak a tárgyalásra kell fókuszálni (az Auto Framing funkció kikapcsolható). Mindeközben a Yealink kamera kontrol plug-in-nel és a kamera korábban elmentett beállításaival a kamera billentése, zoomolása egyszerűen elvégezhető. A 12x optikai zoom-mal rendelkező UVC84 a 4K-s videohívás támogatásával mindenkit elkápráztat a tárgyalóban. Az MSpeech kihangosító támogat olyan Teams Rooms alkalmazásokat, mint a hangból átirat készítő (voice transcription) funkciót, a valós idejű fordítást, a Cortana hangsegédet vagy akár a hangfelvétel készítést, ezzel biztosítva valóban hatékony konferencia élményt a felhasználók számára.
Valós idejű tartalommegosztás
Az 1080P /30 képkocka felbontással rendelkező WPP20 vezeték nélküli tartalommegosztó segítségével (amit külön kell megvásárolni) egy kattintással oszthat meg bármilyen tartalmat. E mellett van lehetőség vezetékes tartalommegosztásra is USB-C vagy HDMI porton keresztül.
Tárgykamera használata (UVC30 Content Camera Kit)
A külön megvásárolható Yealink UVC30 Content Camera Kit segítségével a fali táblára (flipchart, whiteboard) írott szövegek megjelennek a résztvevők előtt. Ezzel a megoldással az olcsó hagyományos flipchart digitális prezentációs eszközzé válik, növelve a prezentáció és a csoportmunka hatékonyságát.
Egyszerű telepítés, könnyű használat
A kifejezetten videós tárgyalókba tervezett MCore mini PC - a VCH port segítségével - egyszerű telepítést tesz lehetővé és a kábelkezelés során is alkalmazott all-in-one kivitelezésnek köszönhetően. A tárgyalóteremhez igazodva biztosítja a stabil vezetékes csatlakozást. Egyetlen CAT5e kábel elegendő az összes eszköz csatlakoztatására, nincs szükség további tápegységre vagy hosszabbítóra.
Távoli eszközkezelés
A Yealink MVC640 támogatja a helyben telepíthető Yealink Device Management Platform alkalmazást és a felhő alapú Management Cloud Service szolgáltatást, így távolról monitorozhatja, konfigurálhatja, frissítheti vagy diagnosztizálhatja a Yealink audio és video perifériákat.
Tárgyalótermi eszközök
Az interaktív tárgyalótermi eszközök segítségével értekezletét egy igazi csapatmunka színterévé varázsolhatja! Ezek az innovatív megoldások segítik a kollaborációt, növelik a konferencia hatékonyságát, egyszerűbbé és élménytelibbé teszik azt.
Kiemelt munkáink
HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt.
CEEGEX Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac Zrt.
Videokonferencia rendszer-telepítéseink az alábbiak szerint készültek el:
- Yealink MVC500 II Videokonferencia rendszer, Microsoft Teams csatlakozással, wireless mikrofonokkal.
- Native Microsoft Teams Rooms system for Small-to-medium rooms
- 1x UVC50 5X optical USB PTZ camera, power adapter and cables;
- Yealink MCore Kit (with MCore mini-PC and MTouch II), power adapter and cables;
- 2x CPW90 wireless microphones;
- 1x Yealink soundbar, power adapter and cables;
- The mini-PC computer preloads Windows 10 IoT Enterprise OS and license, Microsoft Teams Rooms
- App, as well as Yealink Camera Control Plug-in;
- Including 2-year hardware warranty and 1 year AMS.
MAVIR Zrt.
Yealink MVC500 II Videokonferencia rendszer, Microsoft Teams csatlakozással, wireless mikrofonokkal.
- Native Microsoft Teams Rooms system for Small-to-medium rooms
- 1x UVC50 5X optical USB PTZ camera, power adapter and cables;
- Yealink MCore Kit (with MCore mini-PC and MTouch II), power adapter and cables;
- 2x CPW90 wireless microphones;
- 1x Yealink soundbar, power adapter and cables;
- The mini-PC computer preloads Windows 10 IoT Enterprise OS and license, Microsoft Teams Rooms
- App, as well as Yealink Camera Control Plug-in;
- Including 2-year hardware warranty and 1 year AMS
Herius Capital Zrt.
Yealink MVC640 Videokonferencia rendszer, Microsoft Teams csatlakozással, wireless mikrofonokkal és Panasonic TX-55HX710E LED LCD TV-vel.
- 1x UVC84 12X optical USB PTZ 4K camera, VCR20 remote control, power adapter, wallmount bracket and cables;
- Yealink MCore Kit (with MCore mini-PC and MTouch II), power adapter, cables and wall bracket;
- 1 pair of CPW90 DECT wireless microphone with DD10;
- 1x Yealink MSpeaker II, power adapter and cables;
- The mini-PC computer preloads Windows 10 IoT Enterprise OS and license, Microsoft Teams Rooms
- App, as well as Yealink Camera Control Plug-in;
- Including 2-year hardware warranty and 1 year AMS;